Marija által kapott üzenet: "Drága gyermekek! Ez az a nap, amelyet az Úr adott nekem, hogy
hálát adjak mindnyájatokért, azokért, akik megtértek és elfogadták az
üzeneteimet és elindultak a megtérés és a szentség útján. Örüljetek,
gyermekeim, mert Isten irgalmas és mérhetetlen szeretettel szeret mindnyájatokat
és idejövetelem által az üdvösség útja felé vezet benneteket. Mindnyájatokat
szeretlek és nektek adom Fiamat, hogy Ő békét adjon nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok
hívásomra."
Medjugorje, 2018. június 25-én, a jelenések 37. évfordulóján A Szűzanya éves jelenése Ivanka látnoknak Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2018. június 25-én volt a szokásos éves jelenése. Az utolsó mindennapos jelenés alkalmával, 1985. május 7-én a Szűzanya Ivankára bízta a 10. titkot, és azt mondta, hogy Ivanka élete végéig évente egyszer fog megjelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt az idén is. Ivanka családi házában, szűk családi körben fogadta a Szűzanya jelenését, amely 3 percig tartott (18:39-18:42). A jelenés után Ivanka ezt mondta: A Szűzanya a következő üzenetet adta: „Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.” A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával. |
Kezdő oldal >