2015. szeptember 29-én, kedden 16:00 és 21:00 között immár 8. alkalommal rendezik meg a bécsi Stephansdom-ban a ’Message for You’ (Neked szóló üzenet) címmel a međugorjei imatalálkozót a békéért. A szervezők idén is több ezer embert várnak, hogy a népek közötti, a családok és az egyének békéjéért közösen imádkozzanak. Gyere és imádkozz velünk! A találkozó programja: 16:00 – Tanúságtételek: P. Karl Wallner, fra Marinko Šakota, a Cenacolo közösség fiataljai, Magnus MacFarlane-Barrow, a Mary’s Meals közösség alapítója, mely közösség által ma naponta már több mint 1 millió gyermek jut táplálékhoz 17:15 – Marija Pavlović-Lunetti (1981. június 25-től minden nap megjelenik neki a Szűzanya) tanúságtétele a hitről 18:00 – Rózsafüzér 19:00 – A szentmisét Dr. Christoph Schönborn bíboros mutatja be a jelenlévő papokkal együtt A szentmise után szentségimádás kb. 21:30-ig Kemenes Gábor atya autóbuszt szervez erre az alkalomra. Indulás: 2015. szeptember 29. kedd 12:00 Helyszín: Budapest, Szt. Imre templom (XI. kerület, Villányi u.) Útiköltség: 4000 Ft Jelentkezni a p.kemenes.gabor@gmail.com email címen lehet szeptember 27-ig. Az autóbusz csak akkor indul el, ha a naponta, szinte óránként változó migráns helyzet ezt lehetővé teszi. |
Kezdő oldal >