Nyissátok meg szíveteket! "Drága gyermekek! Ma is örömmel hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket és hallgassatok hívásomra. Újra szeretnélek közelebb vonni benneteket Szeplőtelen Szívemhez, ahol menedéket és békét találtok. Nyíljatok meg az imára, mindaddig, míg örömmé nem válik számotokra. Az ima által a Magasságbeli bőséges kegyelmet fog adni nektek és kinyújtott kezemmé váltok ebben a békétlen világban, amely a békére vágyakozik. Gyermekeim, tegyetek tanúságot életetekkel a hitről, és imádkozzatok, hogy a hit napról napra növekedjen a szívetekben. Veletek vagyok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." Isten Anyja ebben az üzenetében is arra hív bennünket, hogy nyissuk meg szívünket és fülünket hívása és szeretete előtt. Imára való nyitottságra hív bennünket mindaddig, míg az imádság örömmé nem válik számunkra. Láthatjuk a természetben, hogyan nyílik ki a virág a napsugár hatására, mely fényt és a meleget ad neki, ezáltal borul virágba és lesz széppé. A virág ki van téve a nap sugarainak, ezért élhet. Ugyanennyire fontos az is, hogy mi is kitegyük magunkat az imádság által a Magasságbelinek, így várva szívünk megnyílására. Sokszor hallottuk, többnyire ugyanazon szavakat az elmúlt években Szűz Mária üzeneteiben. Akkor is, ha újra és újra halljuk azokat, buzdítás számunkra, hogy feltegyük a kérdést: miért ismétli, és miért mondja újra ezeket a dolgokat? Biztosan azért ismétli, mert látja, hogy zárkózottak vagyunk és az ima válságban van. Minden üzenetében észrevehetünk és megtanulhatunk valamit, ami szükséges és fontos a számunkra. Arra tanít bennünket, hogy a Magasságbeli egyedül az imádságon keresztül árasztja ránk kegyelmét. Az imádság út, melyen Isten jön hozzánk. Azonban nem állhatunk meg annál, hogy a kegyelem passzív befogadóivá válunk. Amikor befogadjuk a kegyelmet, elkerülhetetlen, hogy tanúságot tegyünk róla. A kegyelem befogadása a mások előtti tanúságtételben nyilvánul meg, nyer igazolást. Tanúságtételünknek mindig alázatosnak, szeretetteljesnek és szabadnak kell lennie. Ez egyben kritérium is, mely által felismerhetjük, hogy a tanúságtétel Isten Lelkétől való-e, vagy sem. Szűz Mária sohasem erőszakos velünk szemben, tiszteli szabadságunkat, mindig biztat, kér és hív, mert a javunkat akarja. Így nekünk sem szabad nyomást gyakorolni és erőszakot alkalmazni másokkal szemben, hanem alázattal, türelemmel és szeretettel kell tanúságot tennünk. Ezért példa számunkra Szűz Mária, akit maga Isten ajándékozott nekünk példaképül, akit jó követnünk, hogy felfedezhessük a boldogság és az öröm teljességét. Minden ember magában hordozza a boldogság utáni vágyat. De, melyik az a hiteles vágy, mely betöltheti azt az ürességet, melyet magunkban hordozunk? Erre a kérdésre Szűz Mária ad és adhat választ. Arra hív bennünket, hogy Szeplőtelen Szívében találjunk menedéket és békét. Ha maga Isten is az ő szívében talált menedéket és békét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mi is ott lelhetünk menedékre és békére. Imádságainkban gyakran megtapasztaljuk a szétszórtságot, a különböző gondolatok ide-oda cikázását, melyben megjelennek személyek, helyzetek, melyek el akarják vonni figyelmünket és alkalmatlanná akarnak tenni bennünket az imára. Ilyen esetben fontos kitartani, őszintén Isten elé állni és azt mondani: „Istenem én nem tudom megnyitni a szívemet. Azt sem tudom miért zárult be előtted. Kérlek, Uram tekints szívem vágyára és segíts kegyelmeddel, hogy megnyíljak számodra.” Csak a szeretettapasztalat, vagyis annak tapasztalata, hogy szeretve vagyunk, nyithatja meg szívünket. Annak hiszünk, akiről tudjuk, hogy szeret bennünket, hallgatunk rá és megtesszük azt, amit mond. Így van ez a hitéletben is. Annak tudunk megnyílni, akit jól ismerünk, és akinek hiszünk. Szűz Máriát mások tapasztalatából is ismerhetjük, de személyesen is megtapasztalhatjuk édesanyai szeretetét. Megélhetjük Szeplőtelen Szívének tisztaságát és szépségét, ahol menedékre és békére találunk. Csak egyetlen útja és módja van Szűz Mária megismerésének és a vele való találkozásnak, ez pedig az imádság. Az ima és a hit mindig együtt jár. A hit az imádságból táplálkozik. Ima nélkül a hitünk lassan-lassan elhalványul és megszűnik. A francia költő Charles Peguy az egyik művében leírja életének legnagyobb hitből fakadó cselekedetét. Személyes tapasztalatát egyes szám harmadik személyében írja le a következőképpen: „Egy embernek volt három gyermeke, akik egy szörnyű napon súlyosan megbetegedtek. A felesége nagyon megrendült. Sokkot kapott és megbénult a fájdalomtól gyermekei miatt. Szinte megnémult. Olyan volt, mint egy sebzett állat. De, ő a férj és az apa nem félt beszélni. Megértette, hogy ez így nem mehet tovább, ezért felbátorodott. Gondolatain saját maga is csodálkozott. Valóban nagyon bátor volt. Imádságban megfogta mindhárom gyermek kezét és igazi édesanyjuk kezébe helyezte. Ebben a pillanatban átélte, hogy ez az igazi édesanya elmosolyodik, majd dühössé válik. Azt mondta, hogy ez már túl sok neki és kiesnek a gyermekek a kezéből. De az apa újra az imában megfogta mindhárom gyermeke kezét és békésen annak kezébe helyezte, aki a világ minden fájdalmát megélte. Ő pedig Szűz Mária. Azt mondta neki: ’Nézd, neked adom gyermekimet, én pedig elfordulok és elfutok, azért, hogy ne tud visszaadni őket. Nem akarom őket többé, mostantól neked kell gondoskodnod róluk.’ Ez a bátorság igaz tette volt. Attól a naptól kezdve természetesen minden a jó úton haladt, hiszen a Szent Szűz volt az, aki gondoskodott róluk.” Mindez olyan bátornak és egyszerűnek tűnik. De, pontosan azt, ami egyszerűnek tűnik, sajnos nem tesszük. Szűz Mária ebben az üzenetében arra hív, hogy tegyük meg a hit és a döntés bátor és egyszerű cselekedeteit, hogy megtapasztalhassuk az élet teljességét és értemét. Boldog Teréz anya mondta: „Milyen könnyű legyőzni Istent? Csak átadjuk magunkat neki, és ő már a miénk. Ezután semmi más nem lehet a miénk, csak Isten, azonban Ő minden. A teljes önátadás azt jelenti: akkor is, ha ő darabokra tör, azt fogom kiáltani: ’ Minden darab a tiéd!’” Szűz Mária vezessen el bennünket Szeplőtelen Szíve által az élet teljességére. Ima Asszonyunk, Szűz Mária az úton, mennyire szeretnénk hasonlítani rád, nehéz utunkon! Zarándokok vagyunk, ahogyan te is. Néha útjaink során táskánkból eltűnik a térkép, mely értelmet ad útjainknak. Kérünk Téged, erősítsd meg életkedvünket. Add, hogy útjaink a te útjaidhoz legyenek hasonlóak – az emberekkel való találkozás eszközei, és ne „szigetelőszalag”, mellyel bebiztosítjuk magunkat arisztokratikus magányunkba. Fogd meg kezünket; és amikor úgy látod, hogy letértünk az igaz útról, az út szélére sodródtunk, állíts meg bennünket, ó legboldogabb Szamaritánusunk, és öntsd sebeinkre a vigasztalás olaját és a remény borát! És vezess minket újra az igaz útra. Segíts, hogy e siralomvölgy ködéből, ahol felsorakoznak nehézségeink, tekintetünket a helyek felé emeljük, mert onnan jön segítségünk. Akkor a mi útjainkon is felcsendül majd a legszebb hálaének a – „Magnificat”, úgy, ahogyan azon a régi tavaszi napon a judeai domboknál, amikor elindultál, hogy meglátogasd Erzsébetet. (Tonio Bello). fra Ljubo Kurtović fordította: Sarnyai Andrea |
 A Béke Királynője "Ha tudnátok, hogy mennyire szeretlek titeket, örömötökben sírnátok" |
|