A MEGTÉRÉSRE ÉS AZ ÉLETSZENTSÉGRE HÍVLAK BENNETEKET „Drága gyermekek! Ma is a megtérésre és az életszentségre hívlak benneteket. Isten örömöt és békét szeretne adni nektek az ima által, de ti, gyermekeim még messze vagytok, a földhöz és a földies dolgokhoz kötődtök. Ezért újra hívlak benneteket, nyissátok ki szíveteket és fordítsátok tekinteteteket Isten és az isteni dolgok felé, és akkor béke és öröm fog uralkodni a szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” A mai üzenetben is szívünkkel hallgassuk a Szűzanya édesanyai szavait, mellyel egyszerűen és érthető módon fordul hozzánk. Üzeneteiben visszhangzik az Evangélium és a meghívás keresztény hivatásunk őszintébb és örömtelibb megélésére. Szavaiban Jézus szavai és élete visszhangzik. Jézus első szavai, melyet az evangéliumban olvashatunk, meghívás a megtérésre: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban!” Ez Jézus teljes életre és örömre szóló meghívása. A Szűzanya, jó édesanyaként ebben az üzenetében is a megtérésre és az életszentségre hív, amelyben megélhetjük az örömöt és a békét. Szent Pál emlékeztet bennünket: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6, 19). Mi a keresztség által Krisztushoz tartozunk. Gondolataink, cselekedeteink és vágyaink sokkal inkább az övéi, mint a miénk. Tehát a mi kötelességünk visszaadni Istennek azt, amivel jogosan tartozunk neki. Amikor lusták vagyunk harcolni a velünk született gyengeségeink, rendetlen és önző hajlamaink ellen, akkor mindazt, ami Istené bennünk, nem tudja megérinteni Isten szeretetének ereje, amely megszentel. Minden keresztény Krisztusé és ezáltal meg van hívva az életszentségre. A keresztények alapküldetése az életszentség. És nincs más életszentség a keresztények számára, mint az, amit az evangélium javasol. Arra vagyunk meghívva, hogy azzá legyünk, amire teremtettünk, Isten gyermekei, vagyis Isten képmása. Jézus meghagyta számunkra a szentség eszményképét és mértékét, ez pedig a szeretet. "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (Mt 22, 37. 39.) És az, aki Istent, vagyis önmagát és felebarátját tökéletesebben szereti, közel kerül Istenhez. Ennek a szeretetnek, vagyis életszentségnek a keresztény életben konkrét gyümölcsöket kell teremnie. Aranyszájú Szent János mondja: „Nem elég, hogy a fa él, gyümölcsöt kell teremnie. Nem elég kivonulni Egyiptomból, tovább kell menni az ígéret földjére. Felesleges böjtölni és hajléktalanként élni, hamut szórni a fejünkre és sírni szüntelenül, ha ez senkinek sem használ, nem tettél semmit.” A szent és a szentség szó fogalma azért nem világos számunkra, mert a kegyelem és a természetfeletti szó fogalmát sem értjük igazán. Az embernek mielőtt szentté válik, emberségében és törékenységében kell emberré lennie. A szentek nem természetfeletti és túlvilági lények egy másik bolygóról, hanem ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi. A szentség gazdaggá teszi és elmélyíti emberségünket. Jézus Krisztus volt a legtökéletesebb emberi lény, aki valaha élt a földön. Jézusban tökéletes volt az emberi természet, mégis mindenben hasonlóvá vált a mi gyenge és szenvedő emberi természetünkhöz, a bűnt kivéve. A szentség nem abban áll, hogy kevesebbek, hanem, hogy többek legyünk másoknál. Ez nagyobb gondoskodási készséget jelent, a szenvedésben, az együttérzésben és a szeretetben, de a humorban, az örömben és az élet szép és jó dolgaiért való hálaadásban is. Isten kegyelme felragyog a mi emberi természetünkben, de nem úgy, hogy eltiporja ösztöneinket, hanem gyógyítja azokat és lelki síkra emeli fel. Minden emberi jelen volt a mi Urunk Jézus személyiségében is. Mindenben megmutatkozott megközelíthető embersége. Az igazi életszentségben nem deformálódik el emberségünk, hanem még inkább emberré tesz bennünket, egyszerűvé és nyitottá mások számára. Hősi erényekre törekedni és azt keresni, amelyek által mások fölé emelkedhetünk, és amely dicsővé tesz bennünket mások szemében, azt jelenti eltávolodtunk attól, hogy igazságban lássuk önmagunkat és eltávolodtunk Istentől is. Az igazi szentség nem annak a felismerése és abba vetett bizalom, hogy az ember önmagában szent, hanem annak felismerése, hogy Isten és csakis Isten szent. A szent ember tele van istenfélelemmel az isteni szentség és fönség miatt, melyet elkezd felismerni mindenhol, másokban és környezetében is. Dosztojevszkij mondta egyszer: „A szent képes szeretni a másikat akkor is, amikor az, bűnben él.” A szent ember nem azért törekszik erényes életre, hogy mások erényesnek és szentnek tartsák, hanem azért, hogy Isten jóságát és szentségét sohase árnyékolja be az ő önzése. Ez egy utazás az „Én”-emtől az Isteni „Te”-ig, mindaddig, míg nem tudjuk elmondani Szent Pállal: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20). Ez az utazás az „Én”-emtől az isteni „Te”-ig nem mindig kellemes, és nem is könnyű, de arra az életre vezet, amelyre a Boldogságos Szűz Mária buzdít minket ebben az üzenetében is. Hallgassuk Őt a szívünkkel és váltsuk életté szavait, hogy megtapasztalhassuk azt a békét és örömet, melyet Isten ajándékoz nekünk. Imádság Édesanyám, tanítóm és királynőm, Mária! Kérlek, fogadj be azok közé, akiket szeretsz, táplálsz, megszentelsz és Jézus Krisztus, az isteni Mester iskolájába vezetsz. Te látod az isteni tervben azokat a gyermekeidet, akiket Ő hív, és akikért imádkozik, akiknek kegyelmet, világosságot és enyhülést ad. Mesterem, Jézus Krisztus teljesen átadta magát neked, a megtestesülése pillanatától kezdve, egészen mennybemeneteléig. Ez tanítás, példa és titokzatos ajándék számomra, hogy én is így bízzam rád magam. Kérlek, adj kegyelmet Mária, hogy megismerjem, kövessem, és mindig szeressem isteni Mesteremet, Jézust, aki az Út, az Igazság és az Élet. Kérlek, mutass be Jézusnak. Méltatlan bűnös vagyok, és nincs más ajánlólevelem ahhoz, hogy beiratkozhassam az Ő iskolájába, csak a te ajánlásod. Világosítsd meg értelmemet, erősítsd meg akaratomat, szenteld meg szívemet ezekben az időkben, hogy ki tudjam használni az irgalom idejét, hogy majd Szent Pállal elmondhassam: „Élek ugyan, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Boldog Jakov Alberion imája) fra Ljubo Kurtović fordította: Sarnyai Andrea |