A MEGTÉRÉSRE ÉS AZ ÉLETSZENTSÉGRE HÍVLAK BENNETEKET

„Drága gyermekek!

Ma is a megtérésre és az életszentségre hívlak benneteket.

Isten örömöt és békét szeretne adni nektek az ima által, de ti, gyermekeim még messze

vagytok, a földhöz és a földies dolgokhoz kötődtök. Ezért újra hívlak benneteket, nyissátok ki

szíveteket és fordítsátok tekinteteteket Isten és az isteni dolgok felé, és akkor béke és öröm

fog uralkodni a szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

A mai üzenetben is szívünkkel hallgassuk a Szűzanya édesanyai szavait, mellyel

egyszerűen és érthető módon fordul hozzánk. Üzeneteiben visszhangzik az Evangélium és a

meghívás keresztény hivatásunk őszintébb és örömtelibb megélésére. Szavaiban Jézus szavai

és élete visszhangzik. Jézus első szavai, melyet az evangéliumban olvashatunk, meghívás

a megtérésre: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az

Evangéliumban!”

Ez Jézus teljes életre és örömre szóló meghívása. A Szűzanya, jó édesanyaként ebben

az üzenetében is a megtérésre és az életszentségre hív, amelyben megélhetjük az örömöt és

a békét.

Szent Pál emlékeztet bennünket: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek

lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a

magatokéi?” (1Kor 6, 19). Mi a keresztség által Krisztushoz tartozunk. Gondolataink,

cselekedeteink és vágyaink sokkal inkább az övéi, mint a miénk. Tehát a mi kötelességünk

visszaadni Istennek azt, amivel jogosan tartozunk neki. Amikor lusták vagyunk harcolni a

velünk született gyengeségeink, rendetlen és önző hajlamaink ellen, akkor mindazt, ami

Istené bennünk, nem tudja megérinteni Isten szeretetének ereje, amely megszentel.

Minden keresztény Krisztusé és ezáltal meg van hívva az életszentségre. A

keresztények alapküldetése az életszentség. És nincs más életszentség a keresztények

számára, mint az, amit az evangélium javasol. Arra vagyunk meghívva, hogy azzá legyünk,

amire teremtettünk, Isten gyermekei, vagyis Isten képmása. Jézus meghagyta számunkra a

szentség eszményképét és mértékét, ez pedig a szeretet. "Szeresd Uradat, Istenedet teljes

szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”

(Mt 22, 37. 39.) És az, aki Istent, vagyis önmagát és felebarátját tökéletesebben szereti,

közel kerül Istenhez. Ennek a szeretetnek, vagyis életszentségnek a keresztény életben

konkrét gyümölcsöket kell teremnie. Aranyszájú Szent János mondja: „Nem elég, hogy a

fa él, gyümölcsöt kell teremnie. Nem elég kivonulni Egyiptomból, tovább kell menni az

ígéret földjére. Felesleges böjtölni és hajléktalanként élni, hamut szórni a fejünkre és sírni

szüntelenül, ha ez senkinek sem használ, nem tettél semmit.”

A szent és a szentség szó fogalma azért nem világos számunkra, mert a kegyelem

és a természetfeletti szó fogalmát sem értjük igazán. Az embernek mielőtt szentté válik,

emberségében és törékenységében kell emberré lennie. A szentek nem természetfeletti

és túlvilági lények egy másik bolygóról, hanem ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi. A

szentség gazdaggá teszi és elmélyíti emberségünket. Jézus Krisztus volt a legtökéletesebb

emberi lény, aki valaha élt a földön. Jézusban tökéletes volt az emberi természet, mégis

mindenben hasonlóvá vált a mi gyenge és szenvedő emberi természetünkhöz, a bűnt

kivéve. A szentség nem abban áll, hogy kevesebbek, hanem, hogy többek legyünk másoknál.

Ez nagyobb gondoskodási készséget jelent, a szenvedésben, az együttérzésben és a

szeretetben, de a humorban, az örömben és az élet szép és jó dolgaiért való hálaadásban

is. Isten kegyelme felragyog a mi emberi természetünkben, de nem úgy, hogy eltiporja

ösztöneinket, hanem gyógyítja azokat és lelki síkra emeli fel. Minden emberi jelen volt a mi

Urunk Jézus személyiségében is. Mindenben megmutatkozott megközelíthető embersége.

Az igazi életszentségben nem deformálódik el emberségünk, hanem még inkább

emberré tesz bennünket, egyszerűvé és nyitottá mások számára. Hősi erényekre törekedni

és azt keresni, amelyek által mások fölé emelkedhetünk, és amely dicsővé tesz bennünket

mások szemében, azt jelenti eltávolodtunk attól, hogy igazságban lássuk önmagunkat és

eltávolodtunk Istentől is. Az igazi szentség nem annak a felismerése és abba vetett bizalom,

hogy az ember önmagában szent, hanem annak felismerése, hogy Isten és csakis Isten szent.

A szent ember tele van istenfélelemmel az isteni szentség és fönség miatt, melyet elkezd

felismerni mindenhol, másokban és környezetében is. Dosztojevszkij mondta egyszer: „A

szent képes szeretni a másikat akkor is, amikor az, bűnben él.”

A szent ember nem azért törekszik erényes életre, hogy mások erényesnek és

szentnek tartsák, hanem azért, hogy Isten jóságát és szentségét sohase árnyékolja be az ő

önzése. Ez egy utazás az „Én”-emtől az Isteni „Te”-ig, mindaddig, míg nem tudjuk elmondani

Szent Pállal: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20).

Ez az utazás az „Én”-emtől az isteni „Te”-ig nem mindig kellemes, és nem is

könnyű, de arra az életre vezet, amelyre a Boldogságos Szűz Mária buzdít minket ebben az

üzenetében is. Hallgassuk Őt a szívünkkel és váltsuk életté szavait, hogy megtapasztalhassuk

azt a békét és örömet, melyet Isten ajándékoz nekünk.

Imádság

Édesanyám, tanítóm és királynőm, Mária! Kérlek, fogadj be azok közé, akiket szeretsz,

táplálsz, megszentelsz és Jézus Krisztus, az isteni Mester iskolájába vezetsz. Te látod az

isteni tervben azokat a gyermekeidet, akiket Ő hív, és akikért imádkozik, akiknek kegyelmet,

világosságot és enyhülést ad. Mesterem, Jézus Krisztus teljesen átadta magát neked, a

megtestesülése pillanatától kezdve, egészen mennybemeneteléig. Ez tanítás, példa és

titokzatos ajándék számomra, hogy én is így bízzam rád magam. Kérlek, adj kegyelmet Mária,

hogy megismerjem, kövessem, és mindig szeressem isteni Mesteremet, Jézust, aki az Út,

az Igazság és az Élet. Kérlek, mutass be Jézusnak. Méltatlan bűnös vagyok, és nincs más

ajánlólevelem ahhoz, hogy beiratkozhassam az Ő iskolájába, csak a te ajánlásod. Világosítsd

meg értelmemet, erősítsd meg akaratomat, szenteld meg szívemet ezekben az időkben,

hogy ki tudjam használni az irgalom idejét, hogy majd Szent Pállal elmondhassam: „Élek

ugyan, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Boldog Jakov Alberion imája)

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea