"Drága gyermekek! Örömmel szeretném ma is nektek adni édesanyai áldásomat és

imádságra hívni benneteket. Az imádság váljon szükségletté számotokra, hogy minden nap

jobban növekedjetek a szentségben. Tegyetek többet megtérésetekért, mert távol vagytok

gyermekeim.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

A Szűzanya több üzentében a megtérés és a szentség útjára hív bennünket. Attól a

pillanattól kezdve, hogy Jézus rábízott minket János apostol személyében: „Asszony, íme

a te fiad!” Mária olyan édesanya, aki nem adta fel és nem is rendült meg e hatalmas és

felelősségteljes feladat súlya alatt, hogy a szentség útjára vezessen bennünket, Istenhez,

az élethez, de nem akármilyen élethez, hanem az élet teljességéhez. Mária mindnyájunk

édesanyja és az Egyház Anyja, aki szüntelenül szül és újjászül. Az Egyházé, amely Istentől

született, aki „egyedül Szent”, állandóan szent. Az Egyház Krisztus szeretett jegyese,

Krisztusé, aki életét adta érte, hogy megszentelje. Ezért az Egyház minden tagja meg van

hívva a szentségre, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat hív, és ahogyan teszi ezt Szűz Mária is évek

óta jelenései, közelsége és egyszerű üzenetei által.

Boldog II. János Pál pápa a „Belépés az új évezredbe” című apostoli levelében

így buzdít: „Mindenekelőtt nem habozok kijelenteni, hogy az a távlat, melyhez egész

pasztorációs haladásunkat igazítanunk kell, a szentség távlata.” Ez azt jelenti, hogy a szentség

útjára való meghívásra radikális választ kell adnunk: „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint

ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5, 48) Nagyböjt idejét éljük, üdvösségünk

titkának – Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának ünnepére készülünk. Az

Egyház arra figyelmeztet bennünket, hogy az Úr sokkal többet vár tőlünk: komoly törekvést

a szentségi életre. „Legyetek tökéletesek…” Az Úr nemcsak az apostolokhoz fordult, hanem

mindazokhoz, akik valóban az ő tanítványai szeretnének lenni. „Amikor Jézus befejezte

beszédét, a tömeg elragadtatott bölcsességétől.” A tömegben voltak édesanyák, családok,

halászok, írástudók, fiatalok… Mindnyájan értették és „elragadtatva hallgatták”, mert az

Úr mindnyájukhoz szólt. Az Úr követelményeket állított mindnyájuk elé, összhangban az

egyének lehetőségeivel. A szentségre hív, életkorra, foglalkozásra, fajra vagy társadalmi

osztályra való tekintet nélkül.

Szűz Mária az Egyházzal együtt emlékeztet bennünket elmulaszthatatlan

feladatunkra, hogy a világban élve újra közel hozzuk Istenhez a földi valóságot. Ez egyedül

úgy lehetséges, hogy az imádság és a szentségek által egységben maradunk Krisztussal.

Ahogyan a fiatal szőlővessző egységben van a szőlőtőkével, úgy kell nekünk is minden nap

egyesülni az Úrral. Jézusról azt mondták, amikor röviden foglalták össze életét, hogy a földön

járva jót tett. Ez kellene, hogy mindnyájunkról mondják, ha valóban Krisztust akarjuk követni.

A világban élő embereknél és a keresztényeknél is jelen van az a gondolat, hogy a

szentek olyan lények, akikkel mi egyszerű halandók nem hasonlíthatjuk össze magunkat.

Mélyebben elmélkedve a szentekről felismerjük, hogy ők olyan lények, akik megélték

e földi Kálváriát és eljutottak a szentségre, itt a földön, ahol mi is élünk. A szentség a

Szentlélek jelenléte bennünk, amely életünk tetteiben nyilvánul meg: az édesapa családról

való gondoskodásában, az édesanya gyengédségében, a tanuló szorgalmában, a dolgozó

felelősségtudatában, a pap és szerzetes őszinteségében és méltóságában.

A szentség észrevehető az őszinte emberi kapcsolatokban és az egyének tetteiben.

A szentség nem állapot, hanem irány, ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak az szent, aki

minden erényt birtokol, hanem az is, aki ezen erényekre törekszik. A szentség nem egyesek

kiváltsága az Egyházban. Mindnyájan meg vagyunk hívva a szentségre, mindenki társadalmi

helyzetéhez és karizmájához mérten. Szentnek lenni azt jelenti, hogy az evangéliumi

értékeket választjuk életünk mércéjének és minden erőnkkel törekszünk ezen elvek útján

járni. Ez függ az egyén erejétől és Isten kegyelmétől, mely kíséri őt. Úgy, ahogyan az áram

egy központból érkezik, és különböző szükségleteket elégít ki, úgy a szentség is egy forrásból

fakad – az Atyától Krisztuson át a Lélekben jut el hozzánk. Ezért bárki szent lehet, aki itt és

most él a Lélek által és az Evangélium mellett dönt. Az Evangéliumból tudjuk, hogy szent

lehet a Krisztussal együtt keresztre feszített gonosztevő, a vámosok, mint Máté és Zakeus, az

utcanő, mint Mária Magdolna… A szentség egyetlen feltétele: a megtérés.

Szűz Mária arra emlékeztet bennünket, hogy ne felejtsük el a megtérés eszközeit,

melyeket az Egyház, mint édesanya ajándékoz nekünk. Ezek az eszközök a Szentírásolvasás,

a szentmisén való részvétel, gyakori szentgyónás, ima, aszkézis és a mindennapi élet

nehézségeinek türelmes elviselése.

Vegyük komolyan a Szűzanya szavait, hogy egyre inkább hasonlóvá váljunk

Krisztushoz, az Ő Fiához, akihez Ő, mint édesanya szeretne vezetni bennünket.

Könyörögjünk: Szűz Mária, Te, aki boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik

mindaz, amit az Úr mondott neked, jár közbe értünk. Te, égi édesanyánk, kegyelemmel

teljes, a Szentlélek jegyese, aki teljesen Isten felé fordultál, járj közbe értünk, hogy Isten

kegyelmével mi is le tudjuk győzni önmagunkban mindazt, ami eltávolít Istentől, egymástól

és önmagunktól. Könyörögd ki számunkra a szívbeli megtérés vágyát, hogy napról napra

egyre inkább hasonlóvá váljuk Krisztushoz, az Üdvözítőhöz. Ámen.

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea