A kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket

"Drága gyermekek! Ma reményt és örömet szeretnék adni nektek. Mindaz, ami

körülöttetek van, gyermekeim, a földi dolgok felé vezet benneteket, én pedig a

kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket, hogy ebben az időben minél

közelebb legyetek Fiamhoz, és Ő vezethessen benneteket szeretete és az örök élet

felé, amelyre minden szív vágyik. Ti, gyermekeim, imádkozzatok, és legyen ez a

kegyelem ideje lelketeknek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Az előző, októberi üzenetében a Szűzanya azt mondta, hogy nem lát örömet a

szívünkben, és szeretne elvezetni bennünket a Feltámadt Jézus örömének

megtapasztalásához. E havi üzenetében pedig, most az Advent kezdetén, újra azt

mondja, mennyire vágyik arra, hogy nekünk reményt és örömet ajándékozhasson.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a reményt és az örömet, fontos szüntelenül a cél felé

haladnunk. Érezzük azonban, hogy ez az út nem mindig könnyű. Vannak csapdák,

kísértések és kihívások, melyek el akarnak tántorítani bennünket a megkezdett úttól.

Az úton megtapasztaljuk az eleséseket is, melyek a földhöz akarnak szegezni

bennünket. El akarnak bátortalanítani minket a felállástól és az újra kezdéstől. A mi

utunk célja Jézus közelsége és a vele való élet. Szűz Mária jelenlétét és vezetését

ígéri nekünk: „… a kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket…”

Korábbi üzeneteiben a Szűzanya sokszor beszélt a kegyelmi időről.

Napjainkban a Szűzanya jelenése által, - mely immár harminc éve tart - Isten

kegyelmét és közelségét ajándékozza nekünk. A Szűzanya nem szeretné, hogy

szomorúak legyünk és elvesszünk amiatt, hogy nem használtuk ki a nekünk

ajándékozott kegyelmi időt. Ő, mint Édesanyánk azt szeretné, hogy a földön járjunk,

miközben szívünk az égben van.

„Mindaz, ami körülöttetek van, a földi dolgok felé vezet benneteket.”

A Szűzanya egyszerű és evangéliumi szavai megerősítik János apostol

szavait, aki így buzdít bennünket: „Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban

van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden,

ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem

az Atyától van, hanem a világból. De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki

az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre” (1Jn 2, 15-17). Amikor az apostol a

világról beszél, akkor nem úgy gondol rá, mint Isten teremtői művére, hanem úgy,

mint a rosszra, mely a Gonosz által jut el az emberhez. A Gonosznak nincs élete

önmagában. Mindannak, ami magában hordozza a megsemmisülést, el kell vesznie.

Ha van bátorságunk elfordulni a földi dolgoktól, az önmagunk körül való forgástól és

Isten felé fordulunk, akkor válik lehetségessé, hogy megszülessen bennünk Isten

öröme. Ahhoz, hogy be tudjuk fogadni, szükséges éberségre és józanságra

törekednünk. Isten csak azokhoz tud eljönni, akiknek kitárt kezük és nyitott szívük

van.

A Szűzanya, mint az Egyház Anyja együtt jár gyermekeivel. Most a liturgikus

idő adventi szakaszában, az Egyházzal együtt Isten Igéje által, melyet ezekben a

napokban hallunk, éberségre hív bennünket. Az Advent a vágyakozás, a várakozás

és a remény ideje. Minden szív az örök életre vágyakozik – ahogyan ezt a Szűzanya

mondja nekünk.

Szent Ciprián a halandóságról való értekezésében a következőket

mondja: „Legyőzve a halálfélelmet, a halhatatlanságra gondolunk, mely felé

haladunk. Mutatkozzunk annak, amit hiszünk! Szeretett testvéreim kell, hogy

szüntelenül gondolatainkban forgassuk azt, hogy lemondtunk a világról, tehát itt

csak vendégek és utazók vagyunk. Öleljük magunkhoz azt a napot, mely elvezet

bennünket otthonunkba, megszabadít minket e világtól és minden csapdájától, hogy

visszavezessen bennünket a mennyek országába. Mert ki az, aki ne menne örömmel

idegen országból saját hazájába? A mi hazánk pedig a mennyben van.”

Ebbe a hazába azonban még nem érkeztünk meg. Úton vagyunk. Úton,

melyen nem vagyunk egyedül, nem vagyunk elhagyatottak. Szűz Mária édesanyai

szívéből fakadó vággyal hív minket, hogy felébressze bennünk az Isten, az örök élet

utáni vágyakozást. Úgy éljük meg életünket, mint egy utazást, egy várakozást, mely

nem félelemben és szorongásban történik, hanem örömben és önátadásban. Ezért

Szent Ágoston is buzdít minket: „Énekeljünk most is, ha nem is az öröm hangján,

hanem terheink átadása miatt. Énekelj úgy, ahogyan az utazók szoktak: énekelj és

haladj előre, énekelve vigasztalódj a fáradságban, de ne engedj a lustaságnak –

énekelj és haladj előre. Mit jelent előre haladni? Haladj, haladj előre a jóban. Haladj

előre az igaz hitben, a jó győzelmében – énekelj és haladj előre.”

Mindazok, akik eldöntik, hogy Isten útján, az evangélium útján akarnak járni,

- melyre fáradhatatlanul hív a Szűzanya - tudatában kell lenniük, hogy ezen az úton

nincs pihenés. Ez olyan út, utazás, mely az életre vezet. Ezt az életet már most is

megtapasztalhatjuk, nemcsak a halál után. Jót cselekedve, döntve a jó mellet, és

mind amellett, ami tisztességes, igazságos, tiszta és isteni, megtapasztalhatjuk az

élet teljességét, mely után minden szív vágyakozik.

Könyörögjünk: Úr Jézus, az első keresztényekkel együtt kérünk téged: Jöjj

el, Urunk Jézus! Jöjj el újra hozzánk és általunk e világba. Hálát adunk neked,

hogy ma is el akarsz jönni hozzánk a te és a mi Édesanyánk, Szűz Mária által.

Jöjj Jézus, világosság forrása sötétségeinkbe. Jöjj, Örök Ige csendjeinkbe, és

taníts meg hallgatni bennünket. Jöjj el Jézus, béke királya békétlenségeinkbe és

háborúinkba. Jöjj Jézus, szabadítónk és szabadíts ki minket rabságainkból. Jöjj

Jézus, öröm forrása és örvendeztesd meg mindazokat, akik szükséget szenvednek

és szomorúak. Jöjj, Uram Jézus és szívünk álljon rendelkezésedre, mint a jászol,

melyben megszülettél, mert újra meg kívánsz születni bennünk. Ámen.

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea