Jézus a békéjét adja nektek


A Szűzanya 2017. december 25-i üzenete

"Drága gyermekek! Ma Fiamat, Jézust hozom, hogy békéjét és áldását adja nektek. Gyermekeim, arra hívlak mindnyájatokat, hogy éljétek meg és tegyetek tanúságot, azokról a kegyelmekről és ajándékokról, amelyeket kaptatok. Ne féljetek! Imádkozzatok, hogy a Szentlélek erőt adjon nektek, hogy örömteli tanúk, a béke és remény emberei legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

 
Az első karácsonyi ének, amellyel Jézus születését várták, nem emberektől, hanem angyaloktól származik: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

          Ez az ének arról szól, hogy mit jelent a karácsony. Ebben az énekben benne van a Béke szó, amely megindítja az embereket. A bibliai Salom szó, amelyet mi Békének fordítunk, az ember eredeti állapotát, valóságát, üdvösségét jelenti abban a világban, ahol bizalom uralkodik, ahol nincs félelem, sem hiány, sem hazugság, sem csalás. A Karácsony célja a Béke.

          A Karácsony a Fenséges békéjének és Isten minden jóakaratú emberrel való kiengesztelődésének ünnepe, és nem azé a békéé, amelyet az emberek elképzelnek. A Karácsony az égi vigasztalás harmata a kimerült lelkeknek, a megsebzett családoknak, az egyháznak, amely utána sóhajtozik. A Karácsony Isten Egyszülöttjének születésnapja. Ennek a születésnapnak az ünneplése egyben az Ő újraszületése bennünk. A Karácsony a béke és mindenekelőtt az Istennel való kiengesztelődés ünnepe. Milyen béke az, amelyet a Karácsony hoz el? Az igazak békéje, béke, amelyet a Megfeszített hoz a világba. Béke, amely az emberi természetben született meg. Ez nem az a béke, amelyet magunknak akarunk, hanem olyan béke, amely másoknak adunk. Ez a szelíd és alázatos szívek békéje.

          Krisztus békéjével ajándékoz meg. Ő a világ minden fájdalmát magára vette, és így a jóakaratú embereknek átadta békéjét. Ez a béke az Ő élete.

          Ha Krisztus az örök béke ajándékozója, akkor az igazi keresztényeket békeszerzésük által, Karácsonyukat pedig a jóság által ismerik meg. A harcias, irgalmatlan keresztények nem Krisztusiak. „Menjetek az örök tűzre ti átkozottak, amely az ördögnek és angyalainak készült” – mondja majd nekik az Úr Jézus második eljövetelekor, mert sohasem látott szeretet cselekedetet bűnös testvéreik irányába, sem a szenvedés, a megbocsátás és az irgalom cselekedetét, vagy önként vállalt áldozatot másokért.

          Hogyan ünnepeljük akkor a Karácsonyt? Ahogyan eddig is, szabad akaratból. A keresztények Krisztusi módon, minden ellenségeskedés és nyomorúság ellenére is a felebarátukért élve. A hazug Antikrisztusok amíg tehetik Antikrisztusi módon mindent alárendelnek önmaguknak, felebarátaik életét úgy, mint Isten dicsőségét, amely meg fogja ítélni őket.

          A Karácsony Békéje nem lehet tartós Isten dicsősége nélkül. Ott, ahol az emberek nem Istent ünneplik, ott az ember sem lehet ünnepelt. Ezért kapcsolódik össze a Karácsony az emberek békéjével.

          Szűz Máriában megdicsőült az Isten. Benne felragyogott Isten dicsősége. Általa, aki kegyelemmel teljes, Isten ezen évek során ajándékozza és árasztja ki kegyelmét.


IMÁDSÁG

Szűz Mária, Jézus, a Béke Királyának édesanyja, aki nem szűnsz meg hívni gyermekeidet szerte a világból arra, hogy válaszoljanak hívásodra, és így a béke és a remény embereivé váljanak. Sohase uralkodjék szívünkben a kétségbeesés. Te, aki a kereszt alatt, a legnehezebb pillanatokban is a remény anyja vagy, könyörögd ki számunkra a remény erényét életünk legnehezebb pillanataira is. Szűzanyám, esd ki számunkra azt a békét, amelyet a szívedben hordozol és, amelyet Jézust hordozva nekünk ajándékozol, aki egyedül tudja megadni az oly szükséges békét. Sok a békétlenség és a félelem bennünk, körülöttünk és a nemzetek között. Imádkozz értünk és velünk, hogy szívünk megnyíljon Jézus, az igazi béke egyetlen ajándékozója számára. Ámen.


M. M
fordította: Sarnyai Andrea

Comments