Üzenet 2010. július 25-én
„Drága gyermekek!
Újra arra hívlak benneteket, hogy örömmel kövessetek engem. Szeretnélek
mindnyájatokat Fiamhoz, Üdvözítőtökhöz vezetni. Nem vagytok tudatában annak,
hogy Nélküle nincs örömötök és békétek, sem jövőtök, sem örök életetek. Ezért
gyermekeim, használjátok ki ezt az időt örömteli imára és önátadásra.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
Hogy is van
ez?
A međjugorjei jelenések asszonya, az Úrnő, a Goszpa
évtizedek óta Fiára mutat. Nem maga akar látszani, hanem tisztelői hatalmas
csoportjainak a figyelmét Szent Fiára, Jézus Krisztusra kívánja irányítani.
Folyamatosan arra kéri a zarándokokat, hogy térjenek meg Jézushoz az ima által,
az összeszedettség által, a Lélek segítségével. Mária a Pásztor anyja, előttünk
megy, és arra kér bennünket, hogy kövessük.
Kövessük Jézushoz.
Ha rátaláltunk, otthagy vele minket. Mária nem mond új
dolgokat (nem is teheti, lezárult a kinyilatkoztatás), de újra és újra figyelmeztet
arra, amire már Péter apostol is felhívta annak idején a jeruzsálemi főtanács
előtt mondott beszédében mindenki figyelmét: „nem adatott más név (ti. Jézus
neve) az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk!” (Apcsel 4,11)
Hát ez az, amiért nincs örömünk, békénk, jövőnk és
örök életünk nélküle. Nélküle csakugyan nincs. Nélküle keserűség, nyugtalanság,
csalódások, kiábrándultságok sorozata az életünk.
De
vele együtt semmi sem hiányozhat nekünk!
Hiszen ő a kimozdíthatatlan szegletkő, ő az egyetlen
és hiteles vonatkozási pontunk. Tőle kell indulnunk az életbe, és hozzá kell
mindig visszatérnünk.
Ő
a szegletkő, aki értelmet és irányt ad életünknek: örök értékeket. Jézus az
etalon, akit követnünk kell. Maga kérte, amikor kifejtette a tömegnek: „Én
vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem
övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12)
A
Szent Szűz erre erősít rá e havi buzdításában, üzenetében.
Úton
vagyunk mindnyájan.
Egész
életünkben.
Ha Jézust követjük, akkor tévedhetetlenül jó úton
járunk. Földi zarándoklatunk során őt követve meg-megállunk, benne megpihenünk,
átadjuk neki önmagunkat, megosztjuk vele terheinket, tapasztalatainkat,
örömeinket. Ez lesz majd az ima.
Befejezésképpen ideírom azt a népének-szöveget, mely
az üzenet olvasásakor felmerült emlékezetemben, mert a megtérés boldogságát énekli
meg, amit a Goszpa is fejteget. Íme:
Boldog, akit tanítasz,
Ó, megváltó Jézusom!
Bízva megy Tefeléd
Utadon.
Üdvösségre
nincsen út,
Nincs
máshol, csak tevéled,
Te
vagy út, igazság
és
élet.
Igen, ez éppen így van.
A Jézus-követés boldogságát, örömét és önfeledtségét
(feldobottságát) kívánom a zarándokoknak, megtérőknek.
Gyorgyovich Miklós
A Szűzanya üzenete Mirjananak 2010. augusztus 2-án:
„Drága Gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy velem együtt
kezdjétek el építeni a Mennyek Országát a szívetekben. Feledkezzetek el saját
dolgaitokról, és Fiam példája által vezetve, Isten dolgairól gondolkodjatok.
Mit vár Ő tőletek? Ne engedjétek meg, hogy a Sátán a földi boldogság útjait
nyissa meg előttetek, az utakat, amelyeken nincs jelen a Fiam. Gyermekeim, ezek
hamisak és rövid ideig tartanak. Fiam az, aki Van. Az örök boldogságot és békét
kívánom nektek, az egységet Fiammal, Istennel, vagyis az Isten Országát.
Köszönöm nektek.”
Az újjászületés
Ösztönösen úgy érzem,
hogy szívesen látott vendég vagyok. Otthon érzem magam, akit befogadnak,
dédelgetnek, szeretnek. Mindenütt béke, nyugalom, öröm, éppen az ellenkezője a
lelkiállapotomnak. Próbálom visszatartani a könnyeimet, olykor sikertelenül.
Úgy érzem, leterített a fájdalom, nincs több erőm. Rögtön, a kezdet kezdetén
megragadnak a körülöttem levő emberek: példát mutatnak egy olyan életre, amely
megtérésből, megélt hitből táplálkozik. Ezzel és sok minden mással ajándékozott
meg engem Međugorje, ahol Isten találkára hív, Anyján keresztül… Szó szerint
valami kitör belőlem a Feltámadt Krisztussal szemben, a Szűzanya szobra előtt a
kék keresztnél, a Podbrdón, a
Krizevacon, a szentgyónás után és a templomban.
Két napja érkeztem haza
és a gondok újra kopogtatnak az ajtón. Mindazonáltal boldog vagyok, mert az Úr
van a szívemben, a Szűzanya oltalmaz engem, és az imádság erőt ad. Ljudevit
Rupcic leírása Međugorjéról szavakkal mondja el azt, amit én a valóságban megtapasztaltam:
„Međugorje nem csak egy kis falu, ahol valakinek megjelent a Szűzanya, ahova
zarándokok milliói jönnek, ahol szokatlan dolgok történnek. Međugorje a
kegyelem kimeríthetetlen forrása, Isten állandó működése Anyján keresztül.
Szakadatlan hívást jelent az isteni életre és a békére a hit, a megtérés és az
imádság által, ugyanakkor a hívás mellett az isteni élet felkínálása is
mindezek által, amelynek felmérhetetlen következményei vannak az egyház és az
egész világ számára. Međugorjéban árad a kegyelem, amely megtisztítja a
bűnösöket, visszaadja a látást a vakoknak, erőt ad a gyengéknek, meggyógyítja a
betegeket, felrázza az alvókat és új életre kelti azokat, akik már nem lélegeztek”. Elena Casucci
Egyszerű gondolatok
Az ima ajándéka
Soha nem köszönhetjük meg
eléggé Istennek az ima ajándékát. Az imádkozás képessége nem sajátunk, az
imádkozás ajándék, amely Felülről jön, mert „nem tudjuk, hogyan kell helyesen
imádkozni, de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal”
(Róm 8,26).
Az ember magától nem tud
imádkozni, nem tudja, mit kérjen, mit mondjon az Úrnak, nem tudja Őt dicsérni.
Akkor imádkozunk igazán, amikor a Lélek imádkozik bennünk, amiből megteremtődik
az egység Istennel egy szeretet-kapcsolatban. Fontos tehát, hogy a Lélek
szerint imádkozzunk. Nem mindig tudatosul bennünk ez a kegyelem, vagyis az az
ima, amely által az Atya felajánlotta a Fiát. Ima nélkül mi lenne Isten a
számunkra? Milyen a kapcsolatunk vele?
Az imában elmondhatjuk
neki a „dolgainkat”, megismerhetjük Isten gondolatát, és főképpen
felfedezhetjük a szeretetét. Az imában Isten mintegy leereszkedik hozzánk, hogy
meghallgasson minket és közölje magát velünk. Az imádság találkozást jelent,
együttlétet Istennel, amelyben megsejthetjük a szépségét. Milyen hatalmas ajándék!
Hogy is lehet nem megköszönni! Ezért az imádság nem annyira szavakhoz, sajátos
rítusokhoz kötődik, inkább szorosan ahhoz az ajándékhoz kapcsolódik, amit Isten
mindig megad a barátainak, „még ha alszanak is”. Így mindig imádkozhatunk,
amennyiben befogadjuk azt az ajándékot. S akkor minden, amit teszünk, imádsággá
válhat, még az is, ami látszatra nem tűnik annak. Örvendezzünk és mondjunk
hálát ezért a rendkívüli ajándékért, amely át tudja alakítani az egész
életünket akkor is, ha nehézségeken megyünk keresztül. Mária kézen fog minket,
hogy számunkra is minden imádság legyen, ahogyan számára az volt. Így meglátjuk
Isten szeretetét másokban, az egész teremtésben.
Az Újdonság modellje
Olykor mi is beleesünk
ugyanabba a kísértésbe, mint a zsidók, akik a pusztában arról panaszkodtak,
hogy milyen sivár és barátságtalan a hely, és mindig ugyanazt az ételt eszik: a
mannát. Azt mondták, hogy belefáradtak a vándorlásba és megutálták a helyet,
ahol az élet egyformán monoton, nem történik semmi. Valójában nem a hellyel vagy az étellel volt
a gond, a szívükkel volt a baj, amely eltávolodott Attól, aki „virágot fakaszt
a pusztában is”, aki mindenkor újjáteremt mindent. De ők nem tudtak
megszabadulni ettől a kísértéstől. De az Atya megkönyörült a népén és mondta:
„Íme, én újjáteremtek mindent” (Iz 43,19), elküldök a földre valami egészen
újat és szépet: a Fiamat. Tőle megtanulták, hogy az élet akkor is lehet új és
szép, ha apró, mindennapos dolgok ismétlődnek benne. Vele felfedezték, hogy
nincsenek többé valami sivár és barátságtalan helyen: minden megváltozott,
mindenhová elért a fény, oda is, ahol azelőtt sötétség volt. Minden
harmonikussá vált bennük és körülöttük, felhagytak a panaszkodással és kezdtek
hálát adni Istenüknek.
Így mi is, amikor úgy
érezzük, hogy íztelenné és egy kicsit unalmassá vált az életünk, nézzünk
gyorsan Jézusra, bízzuk Rá magunkat, nehogy ugyanabba a kísértésbe essünk, mint
a választott nép a pusztában. Akkor számunkra is fény gyullad ott, ahol azelőtt
nem sikerült látni, nekünk is szépnek fog tűnni az a valóság, amit addig
szürkének és egyhangúnak láttunk, majd belőlünk is ösztönösen felfakad Isten
dicsérete.
Ne feledjünk bizalommal
odafordulni a Szűzanyához, aki az Újdonság legszebb modellje, Fiához teljesen
hasonló. Így majd mi is az újdonság jelei lehetünk úgy, mint Jézus és mint
Mária. Lehet, hogy valaki éppen ezt várja tőlünk. Pietro
Squassabia
Nyitott kéz
Nekem és a férjemnek egy
hétvége jutott azok között, akik bizonyságot adnak rólad. Mivel Međugorjéról
van szó, természetesen pozitív értelemben véve. A Szűzanya hívása ezúttal egy
kedves barátnőmön keresztül érkezett, aki telefonált nekem egy esős délután.
Azokban a napokban padlón voltam, elveszettnek, magányosnak éreztem magam. Úgy
tűnt, kudarcot vallottam mint ember, mint anya, mint feleség. Azon a napon, ki
tudja hányadik sírás után, felhív Stefania és azt kérdezi, lenne-e kedvem
április végén néhány napra elmenni Međugorjéba. Mária hívott engem, ezt rögtön
éreztem. Azt mondtam, hogy ha Isten akarja, el fogunk menni.
Az utolsó napokban persze
rám tört az aggodalom, hogy otthon kell hagynom a gyerekeket, de ahogy korábban
is éreztem, a Szűzanya hívott minket és nem engedte, hogy különböző félelmek
megállítsanak minket, vagy hogy bármi is félresikerüljön. Így is lett. Jól utaztunk, a gyerekek
örültek, hogy a nagyszülőknél lehetnek, mi pedig végre kicsit magunkra
gondolhattunk. Három tartalmas nap volt, különösen nekem. Međugorjéban is sírtam,
ahogy otthon is gyakran teszem. De ott a sírás felszabadító erejű volt, mintha
kidobáltam volna a mérgeket a szívemből, lelkemből. Persze a mérgek vissza
fognak térni, ez normális, a mindennapok része. De Međugorjéban Mária
emlékeztetett rá, hogy sosem vagyok egyedül, akkor sem (különösen akkor nem),
amikor az élet kisebb-nagyobb keresztjeit hordozom, amikor elbotlom, amikor
csúnyának látom a világot.
Nem vagyok egyedül, mert
Mária velem van. Međugorjéban a Szűzanyát minden szobron úgy ábrázolják, hogy
előrenyújtott keze nyitva van. Mindig megrendülök, ha látom ezt a kezet, mert
ott van, készen arra, hogy megfogja a tiedet, és elkísérjen az úton, éppen úgy,
ahogy én teszek a két gyerekemmel. Az én Édesanyám Međugorjéban ez alkalommal
is odanyújtotta nekem a kezét, és tudom, hogy továbbra is szorítani fogja.
Köszönöm!
És köszönet annak az
embernek is, aki az ő küldöttje lett, és segítségünkre volt, hogy részesei
lehettünk annak a rövid, de mély lelki tapasztalatnak. Maria Rosselli
Itt megállunk, vagy ez egy újabb kihívás?
Néha a „becsukni a
boltot”-effektus nagyon is valóságossá válik. A kihívás ezúttal az olasz
postától jön, ugyanis 40%-kal megemelték az egyedi újságok postaköltségét. Ez
gyakorlatilag azt jelenti, hogy mire otthonunkba ér ez a kis újság, majdnem
ötszörösébe kerül. Mi a teendő?
Miként tudjátok, az „Echó”-nak nincs nyeresége.
Tudjuk, hogy a nevezetes
gazdasági válság kicsit mindenkit érintett, tehát egyáltalán nem kívánunk
túlzott terheket rakni azokra, akik őszinte szeretettel és megbecsüléssel évek
óta kitartanak mellettünk. De ha a családban megtárgyalják az ügyeket, akkor mi
is megbeszélhetjük ezt veletek, akikkel osztozunk a Béke Királynőjének lelkületében…
Mit tegyünk?
Különböző felvetések lehetségesek: Itt abbahagyjuk és hálásan
megköszönjük az „Echó” eddigi 26 évét? Jelenjen meg három havonként, amivel
megtakaríthatunk évente kétszeri postaköltséget? Egy csomagban küldjük el
valakinek a városban, aki majd szétosztja a többieknek? Szervezzünk gyűjtést a
megemelkedett költségek ellentételezésére? Esetleg vannak egyéb javaslatok?
Végig élt bennünk a
bizonyosság, hogy ha Mária kívánja, az „Echó” megmarad. A Gondviselés mindig
segített nekünk, és ha akarja, továbbra is így lesz. Imádkozzunk, imádkozzunk
hittel. Kérjünk az Úrtól világosságot és erőt, hogy továbbra is szolgálni
tudjuk Őt ezzel a kis eszközzel, amit különben annyira várnak az egész világon.
(Néhány napja érkezett a titkárságunkra egy üzenet Elefántcsontpartról:
„Kilencvenen vagyunk a közösségünkben. Küldjétek el nekünk az Echót, mert segít
nekünk elmélkedni a Béke Királynőjének üzenetein és nagyon hasznos a lelki
képzésünkben.”) Belül nem érezzük úgy, hogy „le kéne húzni a rolót”, de a
probléma most már komollyá vált.
Időközben elkészítettük
ezt a számot, de kihagyjuk a
július-augusztusi számot, ahogy különben az elmúlt évben is tettük. Ezzel
kicsit spórolhatunk a költségeken, hogy szeptemberben újraindulhassunk. Így
lesz időnk gondolkodni a továbbiakon, imádkozhatunk, hogy befogadjuk a Lélek
indításait, és meghallgathatjuk a javaslataitokat. Közös a felelősségünk abban,
hogy minél jobban tudjuk kezelni ezt az új kihívást. Bizonnyal lesznek remek
ötletek és nem fog hiányozni a jó szándék. Szívből köszönjük.
A mantovai szerkesztőség
(Szeretnénk ismét elmondani,
hogy a magyarra történő fordítás, szerkesztés, kiadás és terjesztés – ahogy ezt
már egy korábbi számunkban leírtuk – teljes egészében önkéntes munkán alapszik.
Csak a nyomdai költséget, és a postabélyeg árát kérjük – és hálásan köszönjük a
legkisebb adományt is! Ebből tudjuk fedezni a határainkon túl élő
testvéreinknek küldött újságok árát és postaköltségét. A magyar szerkesztőség)
Az egyedül igazán leányka
A Szent Szüzet nem
kísérte sem diadalmenet, sem csodák özöne. Fia nem engedte, hogy megérintse őt
az emberi dicsőségnek a legkisebb fuvallata sem. Senki sem élt, senki sem
szenvedett, senki sem halt meg olyan egyszerűen. Senki sem volt, aki oly mélyen
elrejtette volna saját méltóságát, amely pedig fölötte áll az angyalokénak.
Mert Ő bűn nélkül született! Milyen csodálatra méltó magány! Olyan tiszta és
olyan fényességes forrás, olyan fényességes és olyan tiszta, hogy nem
tükröződhet benne saját képe, amely egyedül az Atya örömére teremtetett – szent
magány!
Ősi démonok, egyszerre
zsarnokai és szolgái az embernek, szörnyűséges pátriárkák, akik elvezették Ádám
lépteit az átkozott világ küszöbére (ravaszság és büszkeség) – te látod, mindez
mennyire távol van ettől a csodálatos teremtménytől, aki ott áll, kívül a mi
figyelmünkön, sebezhetetlenül és fegyvertelenül.
Georges Bernanos (1888–1948)
„Mi vagyunk a titkok
megvalósítói, mert tőlünk függ az események jó vagy rossz kimenetele. Mária
Szíve kész, hogy mindent nekünk adjon, ha mi megnyitjuk neki a szívünket. Akkor
a terve, hogy megmentsen minket, be fog teljesedni.”
(Angelo atya)
Hírek
Afrikából
Mindig
fennáll annak a veszélye, hogy úgy tegyünk, mintha mi sem történt volna, hogy
közönyösen tudatunk peremére szorítsuk ezt a földrészt, amely szakadatlanul
küzd a puszta létért, a túlélésért. Olyan kontinens Afrika, amelyre az a sors nehezedik,
hogy örökké csak a „harmadik világ” legyen, s nem olyan, amellyel egyenlő partnerként
kell beszélni, hanem harmadik, amelyet mellőzhetnek a gazdagabbak, amellyel nem
kell törődni.
Az
ECHO oldalain már régóta helyet adunk ennek a földrésznek, hogy
megszólaltassuk, hogy a maga egzisztenciájának főszereplője legyen, ez a tanúságtételek
hangja, különféle embereké, akik felkeresik, akik ott élnek, akik szeretik.
Ebben a rövid levélben, melyet Andrea Meschi
atya, a stigmatinus rend legfőbb rendi elöljárója küldött a
szerkesztőségnek, egy kis beszámolót olvashatunk erről a földrészről, hogy
rájuk gondolva legalább imádsággal részt vállaljunk terheik hordozásában.
Kedves Testvéreim!
Nemrég
tértem vissza Olaszországba Elefántcsontpartról, amelyet több mint hat év
elteltével kerestem fel újra, és ahol meglehetősen aggasztó állapotokat
találtam. Ez olyan ország, amely ahelyett, hogy fejlődne, kétségbeejtő módon
visszafejlődőben van. Rohamosan növekszik azoknak a száma, akik nem képesek
átlépni a túlélés határán, akik, amikor reggel felébrednek, mindjárt felmerül a
számukra legalapvetőbb kérdés, hogy lesz-e aznap mit enniük. A szegénység
terjedőben van. Bár az országnak elvileg megvannak a belső tartalékai, de
működését megbénítja egy felmorzsolódó, korrupt politika (melyben ott lappang a
forradalmi megmozdulás lehetősége is), és a nemzetek felett zsarnokoskodó
kizsákmányoló hatalmak jelenléte a csőd felé hajtja.
Sigmatinus
szerzetesként negyven éve vagyunk jelen, és vezetjük a plébánia hívő
közösségét, a segélyszervezeteket és az ifjúság nevelését. Van rádióállomásunk
is, amely a katekézis hasznos eszköze: az őserdő különféle falvaiban sugároz.
Világi hívek és szerzetes nővérek működnek együtt velünk.
Ayaméban meglátogattam a kórházat, mely általunk jött
létre, és Paviából időről időre egy csapat orvos érkezik ide, hogy munkáját
felajánlja. Mostanában éppen egy sor szemoperációt végeztek.
Kevés
az európai misszionárius, de mi stigmatinusok majdnem húszan vagyunk.
Reménykedünk a jövőben, bár a gazdasági szükségletek óriásiak.
Reméljük, hogy Afrika felemeli a fejét, és
elindul a felemelkedés útján.
Fájó
szívvel tértem haza, nosztalgiával gondolva a tamtam dob bűvös ritmusára,
ruháik ráncaira, melyekben benne rejlik valami ebből a „vörös földből”, amit
nem lehet elfelejteni.
Andrea
Meschi atya
Ugandáról
Kedves testvéreim!
Teles
szívemből köszönetet mondok az ECHÓ-ért. Már többször elhatároztam, hogy írok
nektek, de a gerillák lefoglalták minden gondolatomat. Hát most megteszem… Sok
éve vagyok már Afrikában, először egy iskolában dolgoztam, most az ifjúsági
lelki gondozásban tevékenykedek: a fiatalok emberi, szociális és keresztény
támogatását végzem, különös tekintettel az egykor volt gyermekkatonákra.
A
misszió Észak-Ugandában van. A huszonkét év során, amíg ennek az országnak a
lakóival éltem, megtapasztaltam a gerillaharcokat, és megtapasztaltam a „Lord
Resistent Army” lázadói által végrehajtott rettenetes kegyetlenkedéseket,
köztük azoknak a gyermekeknek a fájdalmas keresztútját, akiket elraboltak,
akikből rabszolgák és katonák lettek, miközben mindenféle borzalmas kínzásoknak
vetették alá őket. Pillanatnyilag – hála Istennek – békés időszak van. Ez lehetővé
teszi, hogy kissé könnyebben éljünk, és így többet dolgozzunk.
Az
angol nyelvű ECHO-t szétosztom a fiatalok, és a különféle iskolák között. A
gyermekek nagyon érdeklődnek, és boldogan olvassák. Biztosíthatom önöket, hogy
ünnepnap, amikor megkapják, majd egymás közt továbbadják. Most tíz iskolát
látogatok, de a terület nagyon nagy. Ezekben az iskolákban mondják a
rózsafüzért, és a gyermekek ima közben erősen érzik Mária jelenlétét.
Én
magam is nagyon szívesen olvasom az ECHO-t, sok érdekes lelkipásztori anyagot
találok benne a fiatalok számára, és személyes elmélkedéseimhez is. Sajnálom,
hogy nem tudok anyagilag is hozzájárulni lapjukhoz, ezért kérem a Szűzanyát,
hogy találjon ő valakit, aki előfizeti számunkra, misszionáriusok számára. És
ez a „valaki” nagylelkűségéért fogadja egészen különleges hálánkat, a magam és
a fiatalok részéről imádságunkkal együtt.
Mindannyiatokra
és minden olvasóra kérem Isten áldását.
Aurelia
Poma nővér (Lyra –Uganda)
Istennél és a Szűzanyánál nem léteznek kiváltságosok
Istennél, én és Ön és mindenki egyforma. Istennél és a
Szűzanyánál nem léteznek kiváltságosok, ezt megtanultam a jelenések során, sőt
már az első hónapokban, amikor Szarajevóban éltem. Azt gondoltam, ha majd
kihallgatásra visznek, és amikor visszatérhetek, a Szűzanya azt fogja mondani
nekem: Ne félj, minden rendben lesz, én veled vagyok… De nem így történt.
Ugyanúgy megkaptam az üzenteket, mint a többiek Bijakoviciban, minden egyforma
volt, és mégis valahogyan nyomorultnak, magányosnak, elhagyatottnak éreztem
magam. Egy hónap múlva megkérdeztem magamtól, miről beszélek én – Istennél
nincsenek kiváltságosok. Ha nehéz neked, fogd a rózsafüzért, imádkozz Istenhez,
böjtölj és Isten melletted lesz. Ezért gondolom azt, hogy Istennél mindannyian
egyformák vagyunk, csak különbözők a missziós területeink. Bennünket, hatunkat
az üzenetek terjesztésére választott ki, de mindannyiunkat kiválaszt, mert
szüksége van apostolokra. Egy másodikai üzenetében azt mondta: Drága Gyermekek,
én hívtalak meg benneteket, nyissátok meg szíveteket, hogy apostolaimmá
tudjalak tenni titeket. Ez azt jelenti, hogy mindannyian fontosak vagyunk a jó
Istennek, és azok, akik azt gondolják, hogy mi, látnokok, fontosabbak vagyunk másoknál,
tévednek. A zarándokokat és minden embert Isten egyformán szeret. Ha egy édesanyának
öt gyermeke van, nem fogja egyiket jobban szeretni a többinél, mindegyiket
szereti, csak mindegyiket más módon. Különböző kifejezési formák állnak rendelkezésünkre,
de a szeretet ugyanaz. Ezért nem tekintem magam többnek, ugyanolyan vagyok,
mint a többi édesanya és asszony Međugorjéban.
Canterburyi Szent Anzelm
MÁRIA-IMA
(Három részlet)
1.
Mária, hatalmas...
Mária, aki hatalmas vagy,
nagyobb a többi szent Máriáknál, leghatalmasabb az asszonyok között! Hatalmas
Úrnő, téged akar szeretni a szívem, téged vágyik dicsérni az ajkam, téged kíván
tisztelni értelmem, hozzád óhajt imádkozni lelkem, a te oltalmadra bízza magát
egész lényem! Ó, kegyelemmel teljes, ezerszer teljes asszonyunk!
Teljességed bőségének
kiáradásából virágzik ki újra a teremtés!
Ó, áldott, ezerszer áldott
szűz!
Áldott voltod által nyer
áldást a föld minden lénye –
megáldatik a teremtmény
Teremtőjétől,
áldatik a Teremtő
teremtményétől!
Milyen csodálatos magasságba
látlak magasodni, Mária!
Mert semmi sem oly nagy,
mint Mária,
semmi sem nagyobb, mint
Mária –
egyesegyedül csak az Isten!
Isten a Fiát – akit mint
saját magával egyenlőt nemzett, szívéből mint önmagát szeretett – Máriának
adta, és Máriától vett Fiat magának, s ez nem más Fiú, hanem ugyanaz, úgyhogy
közös Fiú, egy és ugyanaz a Lény az Isten Fia és Mária Fia.
2.
Máriától Isten...
Minden lény Istentől teremtetett –
Máriától Isten született.
Mindent Isten teremtett –
Mária szülte az Istent.
Isten, aki mindent alkotott,
Magamagát Máriától alkotta meg,
és így mindent újjáalkotott,
amit alkotott.
Aki meg tudott teremteni mindent a semmiből,
a mindenből semmit sem akart újjáteremteni,
csak úgy, hogy előbb
Mária Fia lett.
Isten tehát a teremtett dolgok Atyja,
Mária pedig az újjáteremtett dolgok Anyja.
Isten Atyja mindennek, ami lett,
Mária Anyja mindennek, ami újjá lett.
Isten nemzette azt, aki által minden lett,
Mária szülte azt, aki által minden üdvösségre lett.
Isten nemzette azt, aki nélkül semmi sem lett, ami lett,
Mária szülte azt, aki nélkül semminek sem jó lennie, ami lett:
Valóban az Úr van teveled,
mert minden tartozik teneked – önmagával.
3. Mi Anyánk
Isten Anyja – a mi Anyánk.
Annak Anyja,
akiben egyedül remélünk, akit egyedül félünk:
íme, a mi Anyánk!
Annak Anyja,
aki egyedül üdvözít, vagy ítél el:
Íme, a mi Anyánk!
De hát akkor a világ ítélője – a testvérünk
a világ Üdvözítője – a testvérünk
de hát akkor Istenünk – testvérünk.
Anyánk kérleli Fiát – fiaiért
Egyszülöttét – az örökbefogadottakért
Urát – a szolgákért.
Meghallgatja Anyját a Fiú – testvéreiért
az Egyszülött – az örökbefogadottakért
az Úr – felszabadítottaiért.
Canterburyi Szt. Anzelm
(1033–1109) Bec bencés kolostorának apátja, majd Canterbury érseke és Anglia
prímása volt. Elméleti munkássága, filozófiai és teológiai művei alapján „a
skolasztika atyjaként" tiszteli az utókor. A híres s ma ismét a tudományos
érdeklődés előterébe került istenérv megalkotójának (Proslogion), az első
szisztematikus krisztológiai értekezés (Miért lett Isten emberré?) szerzőjének
neve alatt 96 imát és elmélkedést tartottak számon, ezekből a mai kutatás 22-t
tekint hitelesnek. Közülük való az itteni szemelvény: néhány részlet az ún.
„nagy Mária-imából". Megírásának körülményeit Anzelm egyik leveléből
ismerjük (28. levél). Röviden összefoglalva:
Anzelm sokat írt, de sokkal
intenzívebb életet élt annál, semhogy szeretett volna írni; ahogy legfontosabb
elméleti munkáit, úgy imáit, az ittenit is szerzetestársai, tanítványai
kérésére, sőt, mint mondja, „lerázhatatlan unszolására" foglalta írásba, e
tanítványok pedig még a művek jellegét, stílusát is előírták mesterük számára.
„Az ima legyen »nagy«!" – ti. hosszú és mélyenszántó — kérte most is ez a
bizonyos ismeretlen fráter. Nos, az első kísérlet „nem tetszett" neki
(Oratio V), s „nem tetszett" a második sem (Oratio VI). De Anzelm
magiszteri tekintélyét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia
kell, hanem harmadszor is nekifogott: így született meg 1074 táján a jelenlegi
szöveg, és ez „végre-valahára megfelelt" a várakozásnak. Aki pedig szerető
alázattal megtette mindezt – Szent Tamás szellemi elődje, az angol egyház
majdani feje, pápák barátja s királyok ellenfele – egy névtelen tanítványa
kedvéért, cserébe csak ezt kérte: „Bárcsak úgy lenne »nagy« ez az ima, hogy
mielőtt még elolvasása vagy inkább átelmélkedése közben a végéig eljutsz,
eljussál arra, ami végett készült: a megrendülésre a bűnbánatban és a szeretetben!" Szent Anzelm imáját Dér Katalin
fordította.
Távlatok 9. sz. 55–57. o.
A papok gyermeki odaadással
szeressék Máriát
– mondta a pápa az általános kihallgatáson
„Mária,
a papok édesanyja” – ez a téma állt XVI. Benedek szerda délelőtti katekézisének
középpontjában. A Castel Gandolfo-i pápai rezidencia udvarán megtartott
általános kihallgatásra több mint négyezer római hívő és zarándok gyűlt össze a
világ minden részéről. A Szentatya beszéde végén szolidaritási felhívást tett
közzé a tájfun által sújtott ázsiai lakosság érdekében.
XVI.
Benedek Nagyboldogasszony ünnepe közeledtével a papság évének jegyében Mária és
a papság közötti viszonyról szólt. Ez a kapcsolat mélyen gyökerezik a
megtestesülés misztériumában. Ahhoz, hogy Isten emberré legyen, szüksége volt
egy teremtménye szabadon vállalt „igen”-jére. Isten nem cselekszik szabadságunk
ellenében, függővé válik teremtménye szabadon mondott „igen”-jétől. Mária
válasza által mélyen részévé vált a megtestesülés misztériumának és
üdvözülésünknek, amelyet Krisztus valósított meg azáltal, hogy önmagát adta
értünk a kereszten. Jézus kedvenc tanítványára bízta Máriát. Azáltal, hogy
Szent János magához vette Jézus anyját, bevonta saját létezésének
dinamizmusába. Ez nem egy külsődleges tényező, hanem az apostolkodás távlatait
jelenti. Sajátos anyai kapcsolat tehát az alapja Mária papság iránti
szeretetének.
Isten
anyjának két okból nagyon kedvesek a papok. Egyrészt azért, mert mindenki közül
a legjobban hasonlítanak Jézushoz, másrészt, mert elkötelezettek Krisztus
hirdetésében és tanúságot tesznek Róla a világban. Minden pap valójában Mária
legkedvesebb gyermekének érezheti önmagát – hangsúlyozta a Szentatya. A II.
Vatikáni Zsinat arra hívja a papokat, hogy tiszteljék és szeressék Máriát, tekintsenek
Rá úgy, mint létezésük tökéletes példaképére. Majd arra kérte a jelenlévőket:
imádkozzanak, hogy Mária minden papot tegyen hasonlatossá Fiához és a Jó
Pásztor szeretetét sugározzák.
Miután
a Szentatya különböző nyelveken köszöntötte a szerdai általános kihallgatásra
összegyűlt híveket, az elmúlt napokban a tájfunok által sújtott ázsiai
lakossághoz fordult. A természeti csapások Fülöp-szigetek, Tajvan, a Kínai
Népköztársaság, Japán egyes területeit érintették. A rossz időjárás számos
halálos áldozatot követelt és nagy pusztítást végzett. XVI. Benedek lelki közelségéről
biztosította mindazokat, akik ennek következtében súlyos körülmények között
maradtak. Mindenkit arra hívott, hogy imádkozzon az érintettekért és azokért,
akik életüket vesztették a természeti katasztrófák következtében. Végül
felhívást intézett a szolidaritás és az anyagi segítségnyújtás érdekében.
Fraternitas közlemények
*
Az ECHÓ kapható az Új Ember könyvesboltban, és a Szent Antal könyvesboltban (Margit körút 23).
*
Az ECHÓ nyomdaköltségének fedezetére 30 Ft hozzájárulást kérünk. A
postaköltség egy példány esetén 100
Ft, (A költségek egy részét az adományokból át tudtuk vállalni.
Ezért kérjük, hogy akik megtehetik, segítsék adományaikkal az ECHÓ terjesztését.)
Ez azt jelenti, hogy egy példány egyhavi
költsége postázás esetén 130
Ft, egy évi
költsége 1560 Ft.
Megértésüket köszönjük. Nagyon kérünk
mindenkit a pénzesutalvány pontos és olvasható kitöltésére, mert gyakran
előfordul, hogy a feladó helyére a Fraternitas címét, vagy a feladott összeget
írják, és így nem tudjuk, hogy kitől érkezett a küldemény!
* Hálás
köszönet mindazoknak, akik adományukkal támogatták a fiatalok nyári
lelkigyakorlatát. Isten fizesse meg segítségüket!
*
Zarándokutat
szervezünk Međugorjéba október 21-i esti indulással, és 26-i délelőtti órákban
történő hazaérkezéssel. Az út várható költsége 15.000.- Ft útiköltség + a
szállásköltség (mely kb 50 Euro). Jelentkezni Kemenes Gábor címére (1393 Bp.
Pf. 317), 5000 Ft előleg befizetésével lehet szeptember 10-ig
történő megérkezéssel. A postautalványra kérjük olvashatóan ráírni
a születési helyet és dátumát, az útlevél számát és a telefonszámot (ha van).
Nagy segítséget jelent, ha előre jelzik azt is, hogy kivel szeretnének egy
autóbuszon utazni. A szállás- és buszfoglalás miatt kérjük a határidő
pontos betartását!
*
Ősszel tartja az
osztrák Cenacolo ház hálaadó ünnepségét, melyre mindenkit szeretettel várnak a
Szent Margit kőbányában, Ausztriában. Ennek keretében a CREDO című musicalt
adják elő a drog szenvedélyéből gyógyult fiatalok. Előadás lesz szeptember
24-én este 7 órakor (főpróba), 25-én este 5 órakor találkozás a Cenacolo Közösséggel
és Elvira anyával, 7 órakor a -CREDO előadása. Szeptember 26-án délután 3
órakor találkozás a Cenacolo közösséggel és Elvira anyával, 4 órakor szentmise
Christoph Schönborn bíborossal és dr. Paul Iby püspökkel, 7 órakor a CREDO előadása.
Ha igény van rá, autóbuszt szervezünk péntekre a főpróbára, vagy vasárnapra. Indulás
pénteken délután 3 órakor, vasárnap 11 órakor vagyis az előadás kezdése előtt 4
órával, hazaérkezés éjjel 1 óra után. Szeptember 10-ig kérjük a jelentkezést, a
várható útiköltség 5.000 Ft. Feltétlenül kérünk telefonszámot megadni, hogy
vissza tudjunk jelezni, hogy lesz-e elegendő jelentkező az autóbusz indításához!
„Évek óta a reménység helye a fiatalok számára, az élet iskolája, a
Cenacolo Közösség háza a burgenlandi Kleinfrauen-ben, ahol jövőjüknek új
perspektívákat találnak. A CENACOLO krízishelyzetben, különösen drogproblémák
esetén az újrakezdés lehetőségét kínálja a fiataloknak. Sok fiatal az egyszerű
élet, munka és imádság, valamint igaz barátságok által talál vissza a
sötétségéből az élet világosságára. Azt, hogy ez a közösség az elmúlt évek
során olyan eredményes lehetett, azt annak a sok barátnak köszönhetjük, akik
már kezdetek óta olyan sokféle módon támogattak minket.
Örömmel hirdetjük utunkat a sötétségből a világosságba!”
Elvira Petrozzi anya
FIGYELEM!!! Postafiókunk címe megváltozott!
1393 Budapest, Pf. 317.
Nagyon
fontos, hogy az új postafiók FRATERNITAS megjelöléssel csak leveleket fogad, pénz és adomány küldése esetén
a cím:
Kemenes Gábor
1393 Budapest, Pf. 317.
