2012. január 2. „Drága gyermekek! Amikor anyai aggodalommal a szívetekbe tekintek, fájdalmat és szenvedést látok; sebzett múltat és szüntelen keresést; látom gyermekeimet, akik boldogok szeretnének lenni, de nem tudják, hogyan. Nyíljatok meg az Atyának! Ez az út a boldogság felé, az út, amelyen vezetni szeretnélek benneteket. Az Atyaisten soha sem hagyja magára gyermekeit, főleg nem a fájdalomban és a kétségbeesésben. Ha ezt megértitek és elfogadjátok, boldogok lesztek és véget ér keresésetek. Szeretni fogtok, és nem fogtok félni. Életetek remény és igazság lesz, aki az én Fiam. Köszönöm nektek. Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiket a Fiam kiválasztott. Ne ítélkezzetek, mert mindannyian megítéltettek majd.” 2012. február 2. "Drága gyermekek! Már oly régóta veletek vagyok, és oly régóta tanúskodom Isten jelenlétéről és az Ő végtelen szeretetéről, amelyet szeretném, hogy mindnyájan megismerjetek. És ti gyermekeim? Ti továbbra is süketek és vakok vagytok, mert miközben a benneteket körülvevő világot szemlélitek, nem akarjátok látni hová tart ez a világ Fiam nélkül. Lemondtok róla, pedig Ő minden kegyelem forrása. Míg beszélek hozzátok figyeltek ugyan rám, de szívetek zárva van és nem hallotok engem. Nem kéritek a Szentlelket, hogy világosítson meg benneteket. Gyermekeim, a gőg uralkodik. Én az alázatot mutatom nektek. Gyermekeim jegyezzétek meg, hogy csak az alázatos lélekből ragyog a tisztaság és a szépség, mert megismerte Isten szeretetét. Csak az alázatos lélek válik mennyországgá, mert benne lakik Fiam. Köszönöm nektek! ... Újra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, ők a ti pásztoraitok." 2012. március 2. "Drága gyermekek! Isten mérhetetlen szeretetével jövök közétek és kitartóan hívlak benneteket Fiam karjaiba. Édesanyai szívvel kérlek benneteket, gyermekeim, sőt figyelmeztetlek titeket, hogy elsősorban azokra legyen gondotok, akik még nem ismerték meg Fiamat. Ne forduljon elő az, hogy benneteket és életeteket látva, ne vágyódjanak megismerni Őt. Imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy Fiam láthatóvá legyen bennetek. Imádkozzatok, hogy az isteni világosság apostolai lehessetek ebben a sötét és reménytelen időben. Ez megkísértésetek ideje. Jöjjetek velem rózsafüzérrel a kezetekben és szeretettel a szívetekben. A Fiamban való feltámadás felé vezetlek benneteket. Imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, hogy mindig Általa és Benne éljenek - a Legfőbb Papban. Köszönöm nektek" 2012. március 18. "Drága gyermekek! Azért jövök hozzátok, mert édesanyátok és közbejárótok szeretnék lenni. Kapocs köztetek és a Mennyei Atya között, a ti közvetítőtök.Szeretném megfogni a kezeteket és veletek járni a tisztátalan lélek elleni harcban. Gyermekeim, teljesen szenteljétek magatokat nekem. Én pedig édesanyai kezembe veszem életeteket és megtanítalak benneteket a békére és a szeretetre, és aztán átadlak benneteket Fiamnak. Azt kérem tőletek, hogy imádkozzatok és böjtöljetek, mert csak így tudtok majd édesanyai szívem által hiteles módon tanúságot tenni Fiamról. Imádkozzatok a pásztoraitokért, hogy Fiamban egyesülve mindig Isten szavának örömteli hirdetői legyenek. Köszönöm nektek." 2012. április 2. "Drága gyermekek! A Béke Királynőjeként szeretném nektek, gyermekeimnek adni a békét, az igazi békét, amely Isteni Fiam szívéből fakad. Édesanyaként imádkozom, hogy uralkodjon szívetekben bölcsesség, alázat és jóság, hogy uralkodjon a béke, hogy a Fiam uralkodjon. Ha Fiam lesz az úr a szívetekben, akkor segíteni tudtok majd másoknak, hogy megismerjék őt. Amikor mennyei béke uralkodik bennetek, akkor fel fogják őt ismerni azok, akik téves helyeken keresik és ezzel fájdalmat okoznak édesanyai szívemnek. Gyermekeim, nagy lesz az örömöm akkor, ha majd látom, hogy elfogadjátok szavaimat és követni akartok. Ne féljetek, nem vagytok egyedül. Adjátok ide kezeteket és vezetni foglak benneteket. Ne feledkezzetek el pásztoraitokról. Imádkozzatok, hogy gondolatban mindig Fiammal együtt legyenek, aki meghívta őket, hogy tanúságot tegyenek róla. Köszönöm nektek." 2012. május 2. "Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket, adjátok kezeteket nekem, engedjétek, hogy vezesselek titeket. Édesanyaként szeretnélek megmenteni benneteket a békétlenségtől, a kétségbeeséstől és az örök száműzetéstől. Fiam kereszthalálával megmutatta mennyire szeret titeket. Értetek és bűneitekért feláldozta magát. Ne utasítsátok el az Ő áldozatát és ne okozzatok neki újra szenvedést bűneitekkel. Ne zárjátok be magatok előtt a mennyország ajtaját. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt. Semmi sem fontosabb a Fiamban való egységnél. Segíteni fogok nektek, mert a Mennyei Atya küld, hogy együtt mutassuk meg a kegyelem és az üdvösség útját azoknak, akik nem ismerik Őt. Ne legyetek kemény szívűek! Bízzatok bennem, és imádjátok Fiamat. Gyermekeim, nem élhettek pásztorok nélkül. Minden nap imádkozzatok értük. Köszönöm nektek." 2012. június 2. "Drága gyermekek! Szüntelenül veletek vagyok, mert végtelen szeretetemmel szeretném megmutatni nektek a mennyország ajtaját. Szeretném elmondani, hogyan nyílik ki: a jóság, az irgalom, a szeretet és a béke - vagyis Fiam által. Ezért gyermekeim, ne vesztegessétek az időt haszontalanságokkal. Csakis Fiam szeretetének ismerete szerezhet üdvösséget számotokra. Üdvözítő szeretete és a Szentlélek által kiválasztott engem, és én vele együtt kiválasztalak titeket, hogy szeretetének és akaratának apostolai legyetek. Gyermekeim, nagy felelősség van rajtatok. Szeretném, hogy példátokkal segítsétek a bűnösöket a felismerésben, gazdagítsátok szegény lelküket és vezessétek vissza őket karjaimba. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, böjtöljetek és rendszeresen gyónjatok. Ha az lesz életetek központja, hogy magatokhoz veszitek Fiamat, akkor ne féljetek, minden lehetséges számotokra. Veletek vagyok. Minden nap imádkozom a pásztorokért és ezt várom tőletek is, mert gyermekeim nem élhettek vezetésük és az áldásuk által kapott megerősítés nélkül. Köszönöm nektek." 2012. július 2. "Gyermekeim! Ismét édesanyátokként kérlek benneteket, hogy álljatok meg egy pillanatra és gondolkodjatok el magatokról és e földi élet mulandóságáról. Ezután elmélkedjetek az örökkévalóságról és az örök boldogságról. Mit szeretnétek? Melyik úton szeretnétek járni? Az atyai szeretet küld engem, hogy közbenjárótok legyek, hogy édesanyai szeretetemmel megmutassam azt az utat, amely a lélek tisztaságához vezet, a lélekhez, melyet nem terhel bűn, a lélekhez, mely megismeri majd az örökkévalóságot. Imádkozom, hogy Fiam szeretetének fénye ragyogjon be benneteket, hogy legyőzzétek a gyengeséget és megmeneküljetek a bajokból. A gyermekeim vagytok, és mindnyájatokat az üdvösség útjára szeretnélek vezetni. Ezért gyermekeim, gyűljetek körém, hogy Fiam szeretetével megismertesselek titeket, és így megnyissam számotokra az örök boldogság kapuját. Imádkozzatok ti is pásztoraitokért, ahogyan én is. Újra figyelmeztetlek benneteket, ne ítéljétek meg őket, mert a Fiam választotta ki őket. Köszönöm nektek." 2012. augusztus 2. "Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel. Szeretnélek megismertetni benneteket Fiammal. Szeretném, hogy a gyermekeim velem legyenek az örök életben. Szeretném, hogy megérezzétek a béke örömét, és örök üdvösségetek legyen. Imádkozom azért, hogy legyőzzétek az emberi gyengeséget. Kérem Fiamat, hogy adjon nektek tiszta szívet. Drága gyermekeim, csak a tiszta szívek tudják, hogyan hordozzák a keresztet, és hogyan hozzanak áldozatot a bűnösökért, akik megbántották a Mennyei Atyát, és akik ma is megsértik Őt, anélkül, hogy megismerték volna. Imádkozom azért, hogy felismerjétek az igaz hit világosságát, amely csak a tiszta szív imájából fakad. Akkor mindazok, akik a közeletekben vannak megérzik majd Fiam szeretetét. Imádkozzatok azokért, akiket Fiam kiválasztott, hogy az üdvösség útján vezessenek benneteket. Legyen zárva a szátok minden ítéletre. Köszönöm nektek." 2012. szeptember 2. "Drága gyermekek! Míg a szemem néz benneteket, lelkem azokat a lelkeket keresi, akikkel egy szeretne lenni - a lelkeket, akik megértették mennyire fontos imádkozni azokért a gyermekeimért, akik nem ismerték meg a Mennyei Atya szeretetét. Hívlak benneteket, mert szükségem van rátok. Fogadjátok el a missziót és ne féljetek, meg foglak erősíteni benneteket. Be foglak tölteni benneteket kegyelmeimmel. Szeretetemmel megvédelek benneteket a gonosz lélektől. Veletek leszek. Jelenlétemmel vigasztalni foglak benneteket a nehéz pillanatokban. Köszönöm nyitott szíveteket. Imádkozzatok a papokért. Imádkozzatok, hogy a Fiam és a közöttük lévő egység minél erősebb legyen és egyek legyenek. Köszönöm nektek." 2012. október 2. "Drága gyermekek, azért jövök hozzátok és hívlak benneteket, mert szükségem van rátok, szükségem van tiszta szívű apostolokra. Imádkozom, de ti is imádkozzatok, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen és vezessen, megvilágosítson és betöltsön benneteket szeretettel és alázattal. Imádkozzatok, hogy kegyelemmel és irgalommal töltsön be titeket, s akkor meg fogtok érteni engem gyermekeim, meg fogjátok érteni fájdalmamat azok iránt, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Akkor segíteni tudtok majd nekem, világosságom lesztek, Isten iránti szeretetetek meg fogja világítani azok útját, akiknek van szemük, de nem akarnak látni. Azt szeretném, hogy minden gyermekem lássa Fiamat. Azt szeretném, hogy minden gyermekem megélje az Ő Országát. Újra hívlak és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, a papokért. Köszönöm nektek." 2012. november 2. "Drága gyermekek! Édesanyaként arra kérlek benneteket, hogy tartsatok ki, mint az én apostolaim. Kérem Fiamat, hogy ajándékozzon nektek Isteni bölcsességet és erőt. Kérem, hogy környezetetekben mindent Isten igazsága szerint ítéljetek meg és erősen álljatok ellen mindannak, ami el akar távolítani titeket Fiamtól. Kérlek benneteket, hogy Fiam által tegyetek tanúságot a Mennyei Atya szeretetéről. Drága gyermekeim, nagy kegyelmet kaptatok azért, hogy Isten szeretetének tanúi legyetek. Ne vegyétek könnyelműen a kapott felelősséget. Ne szomorítsátok meg édesanyai szívemet. Édesanyaként szeretnék bízni gyermekeimben, apostolaimban. A böjt és az imádság által utat nyittok nekem, hogy kérjem Fiamat, legyen mellettetek, hogy általatok szenteltessék meg az Ő neve. Imádkozzatok pásztoraitokért, mert nélkülük ebből semmi sem lehetséges. Köszönöm nektek." 2012. december 2. "Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel és anyai türelemmel hívlak benneteket újra, hogy éljetek Fiam szerint, terjesszétek az Ő békéjét és szeretetét, és mint apostolaim, teljes szívvel fogadjátok el Isten igazságát és kérjétek a Szentlelket, hogy vezessen benneteket. Akkor tudjátok majd hűségesen szolgálni Fiamat, és életetekkel megmutatni másoknak az Ő szeretetét. Fiam szeretetével és az enyémmel, édesanyaként törekszem minden eltévedt gyermeket anyai karjaimban hordozni és megmutatni nekik a hit útját. Gyermekeim, segítsetek nekem anyai küzdelmemben és imádkozzatok velem, hogy a bűnösök felismerjék és őszintén megbánják bűneiket. Imádkozzatok azokért is, akiket Fiam kiválasztott és felszentelt az Ő nevében. Köszönöm nektek." |
Üzenetek >